Nézem a Holdat, ezt az égi cimborát.
Hányszor virrasztottuk már át az éjszakát?
Hányszor szállt feléje magányos sóhajom?
Hányszor kísért derengő fényével utamon?
Most meleg az éjszaka, én mégis borzongom.
A csillagok közé a Te neved suttogom.
Nem hallhatja emberi fül, ahogy hívlak Téged.
Csak a Hold néz rám cinkosan - ő tudja mit érzek...

A Holdsólyom tenger-szemmel
lelkem madara
A Holdtigris puha csönd és
testem izzó dala
A Holdtündér sudár ég-kő fénye
vezetôm
A Csillagtestű Holdasszony lége
éltetőm
A Holdcsókos nimfa szellő karja
ringatóm
A Holdhárfa illanó játéka
altatóm
A Holdkórság „nem” nélkül is
tárja kapuim
Holdsólyomként csillaglégben
tárom szárnyaim

Merre jár most a fogyó Hold
S boldog töltjén hogyha nézte,
Megállott a szívverése
Valakinek egy pillanatra?

Merre jár most a fogyó Hold,
Merre járhat most az Élet,
Tengert bámul, hegynek téved,
Vagy csöndes erkélyre int el?

Merre jár most a fogyó Hold,
Meredt szemmel most is nézték
Az Ég e rokkant vitézét,
Kit olyan ó s jó ketten nézni?

Merre jár most a fogyó Hold?
Ifju hitek, vén emlékek,
Bűnös üdvök, üdvös vétkek
Fogyó, rokkant, hű katonája?

A telihold a városra ült
meseszerű, sejtelmes a világ,
aki most indul „odafel”
csak felszalad a fényen
és visszanézve
csillogó világot lát.


Reggel majd a nap
már csak neked kel fel
hát álmodj szépeket,
jó éjszakát! 

Ma éjjel vörösen izzott a Hold.

Végig gurult a hegygerinceken,

hatalmas fejével fölém hajolt

és csendben titkokat súgott nekem.

Arról beszélt, hogy félnem nincs miért,

haragudnom pedig rád nem szabad.

Legyek hálás, ami volt, mindenért,

hisz sosem szegted meg adott szavad.

Lassacskán elcsitul sértett dühöm,

már fájdalom sem marja szívemet…

A Hold tette ezt, mi fent tündököl,

s óriás szeme most is rám nevet.

Izzó színe betölti ágyamat

míg bekandikál az ablakomon.

Megszelídíti forró vágyamat,

s álomba ringat hűvös hajnalon.

Mélykék égen az éjben

hatalmas sárga Hold ragyog.

A hegy csúcsán ücsörög,

s lesik sziporka csillagok.

Aranyló udvarában

kényesen kelleti magát…

arcom fényében mosdatva

élvezem selymes sugarát.

  Saját vers! Ne lopd le!

Mi az ott? Tán csak nem a Hold?
1.
Az égen ragyog egy fény,
ott ragyog minden este éjjelén.
Sok embert ez nem érdekel,
hisz az csak egy fény, kit érdekel?
2.
Vannak olyan emberek, akik felnéznek az égre,
eltöprengenek magukban, milyen szépen fényel.
Néhányan nem tudják mért van ott,
de aztán rájönnek, hogy ez a Hold.
3.
Eltöprengenek magukban, hogy felejthették ezt el,
hogy az a Hold, ami fent ragyog az égen.
Ekkor döbbenek csak rá milyen önzőek lettek,
míg gyerekkorukból szépen felcseperedtek.
4.
Elfelejtették mindazt a szépet, amit gyerekkorukban átéltek,
köztük azt is, hogy a Hold számukra mit jelentett.
Mert bizony néhányan a Holdban lelték örömüket,
de ez felnőtt korukra sajnos szépen elveszett!