A Hold volt az első olyan égitest, amelyre alkalmazták a rétegtan Földön kifejlesztett, de más égitestre kiterjesztett axiómáit (Shoemaker és mtsa, 1962, Wilhelms, 1970a, 1970b, Wilhelms és mtsa, 1971). A kőzettestek tulajdonságait, az átfedési viszonyokat először fotometriai úton, távcsöves fénykép-felvételekről, majd űrfelvételekről állapították meg.
A rétegtani térképező munka egyik összefoglalása a hold rétegtani oszlopa, amit lépcsőzetes piramis formájában mutatunk be. Ebben fölsoroljuk a hold fő rétegtani emeleteit, amelyek a kőzetképződés nagy korszakaival párhuzamosíthatók.
A Holdon legfiatalabb képződményei a sugársávos kráterek (kopernikuszi emelet), amiket lejjebb a még mindig fiatalosan tagolt morfológiájú, de már sugársáv nélküli kráterek (eratoszthenészi emelet) váltanak fel. Mindkét fiatalabb emelet rétegei többnyire csak kráternyi foltokban tűnnek fel, bár előfordulnak eratoszthenészi marék is (és a Tycho vagy a Kopernikusz kráter sávjai is messzire nyúlnak, amit különösen telihold idején láthatunk jól). A foltnyi rétegtani egységek alatt két, nagy kiterjedésű kőzettesteket alkotó emelet következik:
- a fiatalabb az imbriumi, amit az Imbrium-medence alapján jelöltek ki,
- az idősebb nektári emelet, amit a Nektár-medencéből írtak le.
Legalul a krátermezőkkel borított terravidékek prenektári emelete fekszik.
A Hold rétegtani emeletei
A Hold idealizált rétegtani piramisa. A rétegtani egységek föntről lefelé:
- Kopernikuszi (fiatal, sugársávos kráterek),
- Eratoszthenészi (fiatal, de sugársáv nélküli kráterek),
- Imbriumi (az Imbrium-medence kialakulásától: kidobott takarók, mare elöntések),
- Nektári (a Nektár-medence kialakulásától: medencék, márék),
- Prenektári (minden, korábbi kőzettest).
A hold sztratigráfiai térképezése tette lehetővé, hogy az Apollo-programban begyűjtött holdkőzeteket elhelyezhessék az égitest fejlődéstörténetében. |